A csoport

A csoport története

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy színjátszócsoport. Keletkezésének idejére talán már senki sem emlékezik, lehet annak már úgy 35 éve is. Az viszont egészen bizonyos, hogy Kassai Béla hívta életre Királyhelmecen, s azóta ez a társulat a város életének természetes hozzátartozója. Több generáció nőtt fel úgy, hogy a városi rendezvényeken rendre a csoport hosszabb – rövidebb előadásait láthatta. Tagjainak létszáma folyamatosan változik, de állandó jelleggel tizenöt személy körül mozog. Ezek az amatőr színészek az élet számos területéről érkeztek – legtöbben közülük pedagógusok. S nem csak foglalkozásban, korban is nagyon sokszínű a paletta: nyugdíjastól a gimnazistáig minden korosztály képviselteti magát. Az összetartó erő az adni akarás, az igényes szerepformálás, a játék – és mindenekelőtt egymás szeretete – mindez sokkal fontosabb a profizmusnál és a jól felszereltségnél. A csoport életében a kezdeti esztrádműsor jellegű előadásokat fokozatosan váltották fel a nagyobb lélegzetvételű, komolyabb hangvételű darabok. Az elért sikerek pedig a színvonal megtartására, fejlődésére buzdítanak mindenkit. A Bodrogközi Színjátszócsoport szakadatlanul helytáll a megmérettetéseken – hazai és magyarországi versenyeken egyaránt kiemelkedõen képviseli Királyhelmec városát.